2013. május 31., péntek

Hogyan legyek jó animátor?

Ez a kérdés mindig megfogalmazódik a fejemben mióta itt vagyok. Elvégre animátorként vagyok itt önkéntes és az ehhez szükséges szakképzést is megkapom a BAFA-t. 9 hónap után egészen belejöttem ebbe a melóba. A nyelvet is jobban értem bár még beszélni mindig hibákkal beszélek. Nagyon várom azt a pillanatot, amikor folyékonyan és jól fogok kommunikálni :) Ez élőkörnyezetben még 6 hónapot igényelne de már nincs ennyi időm és az augusztust is magyarul fogom végig beszélni, ha itt lesznek Árpiék.

Ma csúcsot döntöttem a gyerekfoglalkozásokon. Ugyanis a gyerekek választanak animátort a foglalkozások miatt. A kicsit 14-en jöttek :) olyan kis édesek, és hát nem meglepő mint lány :D és imádják a programot amit viszek nekik. Mindig csinálok saját készítésű színezőket festők alkotásai alapján. Közben röviden elmondom ez melyik ország stb... de nyílván ebből semmi nem fog nekik megmaradni :) 


A nagyok okoztak meglepetést. Ugye mindig zsonglőrködöm velük, de most mondták, hogy ezt unják csináljunk valami mást. Egyébként is a zsonglőrködés 5-6 főt tudott magával ragadni, mert annál többel nem tudtam foglalkozni. Így rájuk bíztam. Elvégre a képzésen is tanultuk, hogy ilyenkor ha nem tetszik nekik a program mondják meg mi legyen, utána eldöntöm, hogy oké a dolog vagy nem. Elmondták, a francia fogócskát szerették volna játszani. ( vipera, róka meg a nyúl? segítsen valaki ki ha nem jól emlékszem :D ) nekem a színek maradtak meg és kész. Szóval belementek, oké csináljuk.... 27 embert érdekelt a dolog, meg is lepett. 27 gyerekkel foglalkoztam és baromi jó érzés volt. Kiválasztottam a csapatkapitányokat, kioszottam a szalagokat és leültem és néztem őket. Még el sem fáradtam :D néha igazságot kellett tenni, de hát ez belefér, a sérült gyereket meg el kell látni, mert futás közben rosszul esik. :) De kevésbé fáradtam el, mint a zsonglőrködésben és 5x annyi gyerekkel is foglalkoztam :D Szóval köv. alkalommal is keresek valami sportot, jól megfuttatom őket és ki lesznek fáradva. Zsonglőrködni eleget zsonglőrködtünk akkor :)

Boldogság :)))


A cikk címre visszatérve, mindig vívódok a kérdéssel. Szeretnék jó animátor lenni, de még sokat kell tanulnom úgy érzem. Főleg a kommunikáció a nehézség forrása, de meg kell oldani.

Akinek van hasonló tapasztalata írja meg kommentben! :)

2013. május 28., kedd

Mille et une nuits, spectacle au théatre de Caen


Úgy döntöttem, hogy a sok sok teendő mellé igazán megérdemlek egy kis kikapcsolódást. Tehát múlt héten Őszikével elmentünk jegyet venni. Bár ő olcsóbb jegyet vehet tanulmányai miatt, ezért véletlen 2 előadásra az ő kategóriájában kaptam jegyet. Majd maradt még néhány kedvezményes kártyám és visszamentem még egy jegyért, hogy ne maradjon már meg a színházas kedvezményem, ha már kaptam ilyet. Úgy számolgatva a jegyeket (itt már felnőtt jegyben kaphattam csak) kinéztem egy szimpatikus előadást cím alapján majd egy kellően jó helyre kértem a jegyemet. Meglepetés volt számomra a darab jellege, hiszen lottó szerűen döntöttem. Tényleg csak cím alapján :)

Örülök, hogy hallgattam a megérzéseimre. 
A "Mille et une nuits" táncos darabot néztem meg, azaz az 1001 éjszakákat. A francia előadás mód remek. Egyszerű és nagyszerű díszletek, a táncosok profik, az előadás mód tökéletes, kidolgozott és zseniális. Remek helyről élvezhettem az előadást. Modern volt, a zenék is modernek voltak és baromi jól passzolt minden mindenhez. Nem voltak korlátok, a táncosok remek színészi tehetséggel is meg voltak áldva :) A szexualitás életvitelét ábrázolták az éjszakákban, fényjátékkal, és minden kategóriát feldolgoztak azaz az 1001 éjszakákat ahogy van :). A bordélyházak jellegét, a prostitúciót  férfi sztriptíztáncosokat a háremeket, az erőszakot, a szerelmet, a homoszexualitást, az orgiákat,  a kulturális háttereket, a divatot. Szóval nagyon gazdag és jól összetett előadás volt. 

Az interneten találtam pár képet erről az előadásról. ezeket használom most fel a blogban illusztrációként.








Még júniusban megyek 2 előadásra. Egyszer Őszivel, egyszer pedig megint önállóan.

2013. május 26., vasárnap

még csak most jön a hab a tortára...


Ez a hetem kicsit katasztrofálisra sikeredett, bocs azoktól akiket ezzel terheltem. (Árpi, Marci és Őszike) 
Kicsit sok minden jött össze, munka után munka, hiszen dolgoznom kell a projet personnelemmel is és a szabadidőmet francia tanulással töltöttem, amit szintén nem feltöltödésként éltem meg. Csütörtök estére besokalltam és hát kimerültem. Majd miután kialudtam magam végig gondoltam, hogy egy kicsit le kell ejteni a dolgot, lazábbra kellene fogni. Egyébként is nincs más helyettem aki megcsinálja, önkéntes vagyok és nekem is lehetnek rossz napjaim. 

Bár tényleg dolgoznom és tanulnom kellett volna, de azért péntek este 23-ra bementem Annikához. (pénteken kivételesen 22ig voltam bent önkénteskedni) elbúcsúztam Daniellától, akinek véget ért az egy éves EVS programja és bizonyára ma már megérkezett Csehországba. 

Szombaton tanultam, haladtam tovább a PP-lel és este elindultam Coutances-ba Marciért, ahol megismerkedtem 4  short-EVSsel, akik 2 hónapig lesznek Marciéknál. (Marci irigyellek a társaság miatt :) ) Utána pedig átmentünk Gavray-be Dani 18. szülinapjára. Ezt nem szerettem volna lemondani, hiszen megígértem már réges régen a dolgot, hogy elmegyek és a munka meg később jött be és a mérlegelés is nehéz volt. Végül győzött, a munka megvár majd lesz valahogy... :)

Hazaértem és hulla vagyok... még most jön a hab a tortára... mert ha végeztem a PP-vel és a sulival akkor kicsi pihi, majd kezdődik a nyári szünet!!!! táboroztatás és animátorkodás a nap 10-12 órájában :) Na akkor nem fogok kirándulgatni :D... Szerény véleményem szerint ez kicsit rohadt sok egy önkéntesnek. Az elvileg 35óra/héthez... de nem panaszkodhatom, nem titkolták el előlem a sok lesz a munka dolgot, csak nem gondoltam volna bele, hogy erre gondoltak..:)

képeket később.. meg pár képet arról, hogyan láttunk először egy bocit születni a farmon. :)

boldogság, béke, szeretet.

2013. május 20., hétfő

:) Családi események otthon! :) üzenet a családnak

Bár nem lehettem otthon, azért gondoltam rátok!

Boldog házassági évfordulót kívánok a keresztszüleimnek!
Most már egyel több elsőáldozó lett a családban :) Gratulálok Ádikának is!
Úgy hallottam Bence szülinapját is tegnap tartottátok meg, így előtte akkor én is üzenem a távolból:  Boldog szülinapot Bence!!!! :)


2013. május 19., vasárnap

Subjonctif, je t'adore....


A többi EVS-es önkéntes  elment kirándulni Célcy-be. Nekem le kellett mondanom sajnos. Rengeteg munkám van itthon. Német-francia, francia-német fordítások, ugynanis jönnek a németek júniusban és arra kell fordítanom, meg kapcsolattartóként vagyok megadva, valamint a franciákkal megyünk egy ifjúsági cserére Pécsre júliusban. Az eddigi német programot kaptam meg, hogy fordítsam le és szervezzem meg Magyarországon Pécsre az utat, hiszen én vagyok magyar :) 

Ez így sok időt igényel és nem utolsó sorban itt van a francia is... amit tanulni kellene. A subjonctif nyelvtannal barátkozom, akkor is megtanulom...:) Szóval ezért le kellett mondanom a hétvégi mókát. 


2013. május 18., szombat

Ismét hétvége, Bayeaux és Port-en-Bessin


Ismét magyar-lengyel napot tartottam. Ezúttal 2 lengyel társaságában. El kell mondjam már rengeteg mindent tudok mondani lengyelül... főleg a GPS nyelvezetét :D 

Karollal és Kasiaval néztük meg Bayeaux-t és Port-en-Bessin-t. Az idő tökéletes volt, Bayeaux-t pedig jobban megismertem, hiszen voltam már itt Árpival de csak este. 













2013. május 17., péntek

Centre Loisirs, haladok a projet personnel-lel tovább

Íme pár kép a szerdai és pénteki aktivitásomról :) 

Befejeztük Gustav Klimtet, Fernand Légert, néhány képet még készítettünk Hunderwasserhez. Elkezdtük Kandinsky-t és Madeleine Belliard sannerville-i festő képeivel :) A hónapban ezek várhatóak befejezésre és Michel Frérot van még hátra a tervek szerint, szintén sannerville-i festő :) utána készülhet a könyv!






2013. május 12., vasárnap

Cuverville-i vásár :) valamint Őszike megtanult grízes tésztát főzni :)

Ami nálunk Kiskundorozsmán megszokott havi rendszerességgel történik, az itt évente egyszer. Ezért az emberek nagyon várják, hogy kivonuljanak kis portékáikkal és eladják őket. Én is szétnézhettem, hiszen BBQ menüt árultam sültkrumplival, és én mást sem láttam a kolbászokon és a sültkurmplikon kívül :D Legalább megtanultam árulni őket franciául. Nem rossz ez :) Gyorsan is telt vele az idő, meg hát azért mókás volt kiabálni mindig mi fogyott el.... :) 













A  vásárban vettem 4dvd-t 5€-ért. Ami azért is jó nekem mert francia nyelven tudom nézni felirattal. Egyéb oldalakon még csak-csak találok francia nyelvű filmeket de persze felirat nélkül :) 1€-ért találtam olyan gyönyörű teáskannát. (persze először nem akartam megvenni, mert végül is Árpi tudja mennyit kerestem otthon ilyet, de hát nem tudom hazavinni... feleslegesen miért vegyek ilyet) Na de kiderült, hogy 1€ az ára? :D és ha itt marad, akkor lesz a következő önkéntesnek ilyene :) Őszivel már fel is avattuk :)

Mostanság, az én örömömre is, Őszi sok időt tölt nálam :) Örülök neki, hogy itt alszik nálam sokszor. Múltkor grízes tésztát szeretett volna enni de még sosem csinált ilyet. Meg tanítottam :) Kiadtam az instrukciókat, következő alkalommal tuti megtudja csinálni egyedül is :) Persze itt teljesen más a gríz, mint otthon. Az otthoni természetesen sokkal finomabb :)


2013. május 9., csütörtök

Coutances, jazz fest valamint eljutottam az atlanti óceán partjára!!!!! :)


Hát normandiai szabadidős kalandjaim beszámolóinak írását folytatnám. Először is, mielőtt belekezdenék, szeretném megköszönni Marcinak, hogy vendégül látott és a vendégeimet (ami azóta az ő vendégei is lettek) is vendégül látta, tetőt és élelmet adott nekünk :) Köszönöm a hangulatot, ami nélküle nem igazán jöhetett volna létre és köszönöm a GPS-es navigálást magyar hangon :) 

Alors! Kedd este átjött Karol hozzám filmezni. Tejberizst készítettem vacsira, amit Karol nem ismert. (bevallom ez meglepett) de kiderült, bár nem tudtuk megfejteni (azaz én nem tudtam megfejteni és ezt ő is sejtette) hogy ők mivel is készítik a tejes csodaságot. Az életrevalókat néztük meg, természetesen francia nyelven :) Ezért is aludtam másnap sokáig (május 8 és 9 munkaszüneti nap volt) tehát 11re mentem Nicolért (német lányért, akit még az első francia kurzusomon ismertem meg). Ketten indultunk neki az útnak majd megpihentünk egy kicsit Saint-Lo-ban, ahol Marci stoppos fuvara már rég célba ért, így bemutatta nekünk gyorsan Saint-Lo főbb látványosságait. 

(Juci mama! Ha rákattintasz a képekre, akkor nagyobbak lesznek :) )

Saint-Lo

Saint-Lo


Saint - Lo


Immáron 3-an utaztunk tovább Coutances-ba, ahol Marci önkénteskedik a hétköznapokban. Hasonlóan jó rezidenciája van mint nekem. Kis pihi és némi sör után (mert végre nem kellett autót vezetnem) elindultunk a belvárosba szétnézni a jazz festiválon. Útközben felszedtük történetünk 4. személyét Danit, akit már ismerhettek a Mont-Saint-Micheles kiruccanásomból. Dani Coutances-ban tanul. Szóval az ő magyar keresztanyukájának az ismerősének volt egy koncertje, ami nekem személy szerint nagyon de nagyon tetszett. Az énekes cipőjét is meg kell említeni. Szemet-szúróan jól nézett ki! :) A koncert után még szétnéztünk a városban, kebabot majszoltunk majd Marcinál társasjátékoztunk. Miközben ő elment Almáért (egy német lányért) addig én mákos tésztát készítettem vacsira. Elég sokáig fenn voltunk, a hangulatunk is teljesen a tetőfokára hágott. Gond egy szál sem volt :)

az útitársaim.. :P :)


a fesztivál arca, egyenesen hátulról

Coutances


Betévedtünk egy cidre és sajtkóstolóra is :)



Így történt, hogy 5-en felébredtünk a Marci lakban, ahol friss reggeli várt minket (Marci elment reggel még a pékségbe!!!! köszönjük szépen a kedvességet!!! :)) 5-en voltunk az 5 személyes Lougi autómra, így hát felkerekedtünk és szétnéztünk a környéken. Megnéztünk egy háborús emlékművet, majd megérkeztünk az atlanti óceán partjára. Bár teljesen a hullámokig nem mentünk le (baromi hosszú séta lett volna még) de az osztriga halászós tanyán, valamit a csigák, egyéb élővilág (halott tintahal) felfedezésével eléggé jól elvoltunk. Nekem személyes élményként hatalmas dolog volt, hogy idáig is eljuthattam. Rengeteg élményben lehettem ismét gazdag :) és ez örömmel tölt el. Örülök, hogy végre élek az EVS-es időtöltésem alatt. Végre kitavaszodott és az idő is jobb a kirándulásokhoz. Örülök, hogy a nyelvtudásom is jobb, eltudok indulni végre és végre ismerek embereket akikkel megoszthatom ezeket az élményeket. Már csak 3,5 hónap és vége lesz. Ki kell használnom minden időt a lehető legjobban :)